Ferenc Farkas official website

Egy Úr Velencéből, Casanova/A Gentleman from Venice, Casanova

 Chamber opera in two acts

> Private CD

About the workThe plotDie HandlungL'actionL'azione |  A munka | A történet

> Audio sample : Pierrot and Pierrette
No JavaScript - no Flash Media!
Composed: 1979-1980
Libretto: in Hungarian by Sándor Márai
Durata: 120'
Synopsis: Bolzano, 1756. Casanova, escaping from the lead chambers of Venice meets the Comte of Parma and his former love, Francesca.
Cast: Casanova (baritone), Comte of Parma (bass),  Francesca, his wife (soprano), Balbi (tenor buffo), a woman from Toscana (mezzo-soprano), the captain (baritone), the inn keeper (baritone), Figaro (tenor), Pierrot (tenor), Pierrette (soprano), Teresa (soprano), 1st masked woman (soprano), 2nd masked woman (mezzo-soprano), 3rd masked woman (alto), Mensch (tenor)
Setting: 1, 1, 1, 1 – 2, 1, 1, 0 – timp., batt. – arpa, pf. (cel.) – 1 vl. I, 1 vl. II, 1 viola, 1 vlc., 1 cb. 
Publication: score & piano reduction : manuscript by Andràs Farkas
World premiere: Hungarian State Opera House of Budapest, 4 june 1991, conducted by Jànos Kovàcs, stage dir. : Làszlò Vàmos, stage design : Attila Csikòs, costumes : Tivadar Màrk

About the work

 The Writer : Sàndor Màrai

 The writer of the libretto was born on 11th April 1900 at Kassa (Hungary) from an immigrant Sachs family. While attending universities in Germany, between 1919 and 1923, Sàndor Màrai was sending reports to Kassa and Prag’s newspapers. His years spent in Paris from 1923 and 1928 had a determining impact on his art. By the middle of the 30s he became an individual character of the prose, his novels, included “Guest Performance in Bolzano” became best-sellers of the time. He contributed paper articles, wrote books of travels, short novels, poems and dramas. In 1948, he emigrated and died in 1989 in San Diego. He was awarded the Kossuth-Prize posthumous by the Hungarian Republic in 1990.
The Story of the Opera
The drama in verse is based on a novel, titled “Guest performance in Bolzano” published in 1940. The hero of the novel was shaped after a notorious adventurer of the 18th century, Giacomo Casanova but the story itself was an original one. The novel had turned out such a success that the writer got a commission by the National Theatre to adapt the work for the stage. The drama in verse itself appeared only in 1960 (Occidental Press, Washington, then Griff, München) and got to Ferenc Farkas at the end of the 70s. He did not have a libretto written. He took the original text instead just as Debussy, Richard Strauss, and Béla Bartók did. He shortened it, though. The opera was finished in 1980 but the writer was against a performance in a communist country. So the first performance took place only in 1991. The opera was attented a chamber opera with a 17-member orchestra, but it was extended for the Budapest Opera performance.
The Music
The drama is written in 11 and 10 syllable lines with couplet rhymes. The text was not only an inspiring factor of the music, but was also followed closely and accurately by the music. The scene itself : a colourful town at carnival time swarming with masqueraders was reflected also by the music in which - among others - gigue, polonaise and siciliana are to be heard. However, the music is not an “Italian” one, but that of the Author, an original one, a blend of Hungarian folk song, Italian Neo-classicism, and dodecaphony. It is a dialog-opera, or a recitativo-opera, with “ariosi”, but without individual numbers. The reflexivity of the drama hit the composer’s fancy as well : e.g. the curtain-raiser and the after-piece played by Pierrot and Pierrette which are to say that the entire drama is nothing else but a joke - which can be taken seriously. 

The plot


The count of Parma and Casanova

Act 1
It is snowing in Bolzano in the year 1756. Carnival is on. A masked Pierrot hopes to get a kiss from his Pierrette. We learn from them - though they do not utter names - that Giacomo Casanova has arrived in town after escaping from the lead chambers of Venice under fantastic circumstances. Casanova's servant Balbi hires the first floor guest room of the inn for one night as they are going to pursue their way in the morning. In a large monologue Balbi introduces himself and his master, with whom he was kept in prison. He warns the scrupulous innkeeper that his master has no name: he is just a gentleman from Venice who is going to pay him ten ducats in the morning. 
Meanwhile Casanova starts courting. He chooses first Theresa, the maid. When the girl escapes from the room, Casanova and Balbi speak of Mensch, the usurer who will visit them in the evening. Casanova then makes a strange statement: he is tired of women! From now on he wants to devote himself to writing. He continues by fulminating against his beloved home town: "Plague on Venice!" However, he will not tolerate that Balbi speaks ill about Venice. "It is only me, who has the right to do it", he says and starts praising the city… 
Balbi brings great news: Count Parma and his wife are here in Bolzano! The servant urges Giacomo to leave as soon as possible. Casanova wants to meet the count. The door opens and the count, aged 70, enters. 
The old man and the knight start disputing when they are left alone. Count Parma wants to "purchase" Casanova. Five years ago they fought a duel for Franciska. Casanova got wounded, disappeared and got into prison. Though the woman married the count, he is aware of the fact that she still loves the knight. The count would have the power, to take back Casanova into prison but this time he has come to ask a service to his rival : the knight has to pretend to seduce the countess in the carnival night and then to disappoint her and send her away.
The count has caught Franciska's letter in which the woman wrote to the knight on learning that he was in Bolzano. The letter contains these words: "I must see you!" The count shows the letter to Casanova and hands it to him. "I am going to purchase you!" he says, waiting for an answer. "Let her know you and forget you ... Let her have one night with you as she wished, and at dawn, send her home... " orders the count. "Use charm so that she can forget you. This is your role." The count offers Casanova a thousand ducats for the great game of disillusioning his wife. 
The adventurer agrees to the proposition but retorts: "You will get what you ask for free." The count gives him a free pass which will open every door for Giacomo and save him from the Doge's henchmen. 
Act 2
A barber prepares Casanova for the ball. He is Franciska's hairdresser as well. For some money he reveals what dress the countess is going to wear at the ball. Then Mensch the usurer asks for Casanova's advice concerning a love affair. Other people come to meet Casanova as well, for he is known to be a good advisor in the matter: the Captain arrives, then the Woman from Tuscany. Three Masked Ladies appear, three visions of the past. They invite him to go with them, which he refuses. "Poor man! He has got old", they say laughing. Casanova is really old: he is past forty.
Suddenly, Franciska appears. "Why did you come here?" he asks her. "Because I must see you" she replies and the motive from the beginning of the opera is heard ... It becomes clear in the excited dialogue that Casanova does want neither money, nor drunkenness, adventure or gold. "Only you!" The double game begins. However Casanova admits what the countess already knows: "He has asked me to comfort you because you are suffering. Then I have to hurt you. Thus you can forget me." 
The big masquerade, the everlasting game between man and woman is going on. Franciska accuses Giacomo of having kept her waiting for five years and warns him, that he will not be able to get away. She wants that he tears up the free pass and runs away with her, whatever their fate be in the world ... The tide turns then and she says into the knight's face: "You are not a man. All you are is a role". Gaining mastery over the extreme situation, she says with dignity: "I am not a guest performance in your life." The answer is, "Pardon the poor comedian in a world where everything is but deception ... " Realizing that she is still facing "an artist" who has cured her, Franciska leaves Casanova and gives up the knight to his thoughts: "words have great power."
Balbi looks puzzled at the untouched bed when he returns. Giacomo dictates a letter to him addressed to the count. "As we contracted, I am leaving the town." He sends word to Franciska: "Only you and forever." In the meantime he is taking Theresa the maid to the alcove ... 
Pierrot and Pierrette appear again. They are tipsy. They have seen and heard everything. They draw the conclusion: "A memory remains. All the rest has become a tale ... "

Die Handlung


 1. Aufzug

1756 ... Es schneit. In Bolzano wird Fasching gehalten. Der maskierte Pierrot hofft einen Kuss von seiner maskierten Pierrette. Von ihnen erfahren wir - obwohl sein Name nie ausgesprochen wird - dass Giacomo Casanova, der nicht lange aus den venezianischen Bleikammern unter fantastischen Umständen geflohen hatte, in die Stadt angekommen ist. 
Casanova's Diener, Balbi mietet dem Gastwirt ein Zimmer für eine einzige Nacht, weil sie beim Tagesanbruch weiterfahren. Balbi stellt sich in einem grossen Monolog vor sowie seinen Herrn, mit dem er im Kerker war. Der Diener macht den Wirt eindringlich darauf aufmerksam, dass sein Herr keinen Namen hat: er ist bloss ein Herr aus Venedig - der am Morgen zehn Dukaten zahlt. 
Inzwischen hat Casanova begonnen, zu hofieren: Therese, die kleine Dienstmagd ist seine erste Ausgewählte. Nachdem das Mädchen aus dem Zimmer entflohen hatte, vernehmen wir aus dem Gespräch zwischen Herrn und Diener, dass Mensch, der Wucherer zu ihnen am Abend auf Besuch geht. 
Casanova macht nun ein seltsames Geständnis: er hat genug von Weibern, von nun an will er sich ausschliesslich seinen Memoiren widmen. Er fährt auch auf seine eigene Heimatsstadt los: "Pest auf Venedig!" Doch die gleichen Schimpfen aus Balbi's Mund erduldet er schon nicht: "Lass mich' s allein schimpfen!" - und beginnt, die Stadt zu rühmen ... 
Balbi teilt eine aufregende Nachricht Casanova mit: der Graf Parma und seine Frau verweilt in Bolzano! Der Diener versucht seinen Herrn zu nötigen, die Stadt zu verlassen. Doch Casanova will den Graf treffen. Nun öffnet sich die Tür, der siebzigjährige Graf tritt ein. Das Wortduell zwischen dem Hochadeligen und dem Ritter beginnt. Der Graf will Casanova "kaufen". Vor fünf Jahren fochten sie um Franziska; Casanova wurde verletzt, verschwand, dann riet in Gefangenschaft. Doch der Graf heiratete Franziska, obwohl er wusste, dass sie nie aufgehört hatte, den Ritter zu lieben. Der Graf, in dessen Macht stand, Casanova in den Kerker wiederzuschicken, hat diesmal eine Bitte an seinen Feind: der Ritter sollte sich so stellen, als ob er die Gräfin verführen wolle, dann solle er sie wieder enttäuschen. 
Der Graf hat Franziska's Brief an Casanova abgefangen, in dem die Frau - vernehmend, dass Giacomo in Bolzano verbleibt - schreibt: "Ich muss dich sehen!" Der Graf zeigt den Brief an Casanova, und übergibt ihn dem Ritter. "Ich werde dich bestechen!" - schreit der Greis. "Tue, dass sie dich erkennt, dann wieder vergisst. Lass sie erleben, was sie gewünscht hat, dann schicke sie weg"  verbietet der alte Graf. "Banne sie, damit sie dich vergisst. Das ist deine Rolle." Der Graf bietet tausend Dukaten für das grosse Gastspiel: fürs Enttäuschen auf. Der Abenteurer trifft die Abmachung, erwidert doch: "Du bekommst gratis, was du willst." Der Graf bezahlt ihn nun durch einen Schutzpass, der alle Türe in Europa vor Giacomo öffnen wird, damit er von Scharfrichtern des Doges entkommen werden soll. 
2. Aufzug
Ein Friseur, der auch bei Franziska dient, bereitet Casanova für den Ball. Er verrät, wie sich die Gräfin im Ball aussehen wird. Mensch, der Wucherer, bittet und bekommt Liebesvorschläge. Auch andere treten vor Casanova, über den es sich verbreitet hat, dass er gute Räte gibt. Es kommen der Kapitän und die Frau von Toscana. Und kommen auch die drei maskierten Frauen, drei Gespenste aus der Vergangenheit. Sie rufen ihn, doch der Ritter geht nicht mit ihnen. "Er hat gealtert" lachen die Frauen. Wirklich: Casanova ist schon über vierzig. 
Franziska erscheint plötzlich. "Warum bist du gekommen?" fragt der Mann. "Weil ich dich sehen muss." Vom aufwühlenden Gespräch stellt sich aus, dass für Casanova, Geld, Trunkenheit, Abenteuer, Gold nicht mehr zählen: "Nur dich will ich haben!" Doch der Abenteurer gesteht, was die Gräfin sowieso gewusst hat: "Er hat mich gebeten, dich zu trösten, weil du leidest. Dann soll ich dich verletzen, damit du mich vergisst".
Wir sind in der Mitte des ewigen Kampfes zwischen Mann und Frau. Franziska wirft Casanova die fünfjährige Erwartung vor, und macht ihn klar, dass er diesmal nicht mehr abhauen kann. Die Frau will den Schutzpass zerrissen sehen, und mit Casanova zusammen entfliehen, welche Unbilden auf sie auch warten mögen. Das Blättchen hat sich doch gewandelt, die Frau behauptet er sei kein Mensch, bloss eine Rolle. Sie hebt sich über die demütigende Situation stolz auf: "Ich bin kein Gastspiel in deinem Leben!" - Die Antwort heisst es: "In einer Weh, welche nur das Trug ist, verzeih' den alten Komödianten ... " Franziska, erkennend, dass sie endlich mit einem Künstler zu tun hat, der sie geheilt hat, verlässt den Ritter sie selbst. Casanova will sich der Literatur völlig überlassen, denn "das Wort ist mächtig." 
Der zurückkehrende Balbi sieht das unberührte Bett erstaunend an. Giacomo diktiert ihn einen Brief an den Graf: "Unseres Vertrags gemäss verlasse ich die Stadt." An Franziska schreibt er: "Nur dich auf ewig." Inzwischen führt er die Dienstmagd in sein Schlafzimmer ... 
Pierrot und Pierrette tauchen wieder auf. Sie sind benebelt. Sie haben alles gesehen und gehört, und daraus ziehen sie nun die Lehre: "Was bleibt, ist blass Erinnerung, alles übrige wurde zum Märchen…"



Casanova and Balbi

 Acte I

1756 ... Il neige. C'est le carnaval à Bolzano. Un Pierrot masqué espère voler un baiser à une Pierrette masquée. Nous apprenons par eux - sans entendre prononcer son nom  - que Giacomo Casanova vient d'arriver en ville, après s'être sauvé de la prison des plombs de Venise dans des conditions rocambolesques. Balbi, le valet de Casanova, loue une chambre pour son maître au premier étage d’une auberge pour une nuit car ils reprendront la route le lendemain à l'aube. Balbi se présente en un grand monologue ainsi que Casanova avec qui il a subi la prison. Il recommande vivement à l'aubergiste de ne pas demander le nom de celui qu’il accompagne : ce n’est qu'un seigneur de Venise qui le payera le lendemain matin de dix ducats d'or. 
Pendant ce temps, Casanova commence déjà à jouer les galants: la petite servante, Thérèse, est sa première conquête. Après que la jeune fille se soit enfuie, Casanova et Balbi parlent de Mensch, l'usurier qui leur rendra visite le soir. 
Casanova fait une confidence étrange : les femmes ne l’intéressent plus. Désormais, il ne veut vivre que pour écrire. Il tient des propos violents à l’encontre sa ville natale tant aimée: « Que la peste s’abatte sur Venise! » Mais il ne laisse pas le soin à Balbi de la maudire: « Il n’appartient qu’à moi de le faire » !  Et de vanter la ville…
Balbi annonce une grande nouvelle: le comte de Parme et sa femme Francesca sont là, à Bolzano. Le valet presse Giacomo de partir au plus vite mais Casanova veut rencontrer le comte. La porte s'ouvre et le comte entre. Commence alors un duel verbal entre les deux hommes. Le comte veut « acheter » l'aventurier : il y a cinq ans ils se sont battus pour Francesca. Casanova fut blessé puis disparut et fut emprisonné. Le vieux comte épousa alors la jeune femme tout en sachant qu’elle n’avait jamais cessé d'aimer le chevalier. Le comte, qui aurait pourtant le pouvoir de renvoyer Casanova en prison, lui  demande un service : le chevalier doit faire semblant de séduire la comtesse pendant cette nuit de carnaval, puis il doit l’abandonner à nouveau. 
Le comte a intercepté une lettre que Francesca a écrite au chevalier après avoir appris que Giacomo était à Bolzano. Dans la lettre, il y a ces mots: « il faut que je te voie »!  Le comte montre la lettre à Casanova et la lui donne. « Je te soudoie »! crie-t-il. « Fais qu'elle te connaisse et qu'elle t'oublie ... qu'elle ait avec toi une nuit comme elle le désirait, et, à l'aube, renvoie-la »  ordonne le comte. « Exorcise-la afin qu'elle t'oublie. C'est ton rôle ». Le comte lui offre mille ducats pour les frais de la soirée. L'aventurier accepte la proposition, mais il riposte: « Tu vas avoir gratuitement ce que tu veux ». Alors le comte lui donne un laissez-passer qui lui ouvrira toutes les portes d’Europe afin qu’il puisse échapper aux bourreaux du doge. 
Acte II
Un coiffeur prépare Casanova pour le bal. Etant aussi le coiffeur de Francesca, il lui révèle comment elle sera déguisée au bal. Mensch, l'usurier qui vient d’arriver,  demande à Casanova des conseils en matière de galanterie. D'autres se présentent aussi devant l'aventurier, car le bruit court : il est de bons conseils dans ce domaine. Le Capitaine puis la dame de Toscane arrivent. Trois femmes masquées apparaissent, trois visions du passé. Elles demandent à Casanova de venir avec elles mais il refuse. Les femmes plaisantent: il a vieilli, le pauvre, il a dépassé les quarante ans. 
Francesca arrive soudain. « Pourquoi es-tu venue »? lui demande Casanova. « Car il faut que je te voie » répond-t-elle et, avec cette phrase, c'est le motif entendu au début de l'opéra qui se répète. 
On comprend de leur dialogue animé que, pour Casanova, l’or, l'argent et la cupidité ne comptent plus. « C’est seulement toi que je veux ». Mais l'aventurier admet ce que la comtesse savait déjà: 
« Il m'a demandé de te consoler puis de te blesser afin que tu m’oublies ». 
La grande mascarade du jeu éternel entre l'homme et la femme commence. Francesca accuse Giacomo de l’avoir fait attendre pendant cinq ans et l'avertit que, cette fois il ne sera pas en mesure de s’échapper. Elle veut qu'il déchire son laissez-passer et qu’ils fuient ensemble, sans penser à ce que leur réservera le destin... Puis les postures changent: Francesca se fait agressante  «Tu n'es pas un homme. Tu ne fais que jouer un rôle ». Puis, affrontant cette situation humiliante avec dignité: « Je ne suis pas qu’une artiste qui s’est invitée dans ta vie ». Alors Casanova répond : «Pardonne au pauvre comédien perdu dans un monde où tout n'est que mensonge ... ».  Réalisant qu'elle est n’a devant elle qu’un «acteur», Francesca, guérie, prend la décision de le quitter. Elle abandonne le chevalier à ses réflexions : « les mots ont un grand pouvoir».
Balbi, rentré, regarde stupéfait le lit qui n'a pas été défait. Giacomo lui dicte une lettre adressée au comte: « Selon notre contrat, je quitte la ville ». Il envoie un message à Francesca: « Seulement toi, pour toujours ... ». Tout en prononçant ces mots, il entraîne Thérèse, la petite servante dans l'alcôve.
Pierrot et Pierrette apparaissent de nouveau, un peu ivres. Ils ont tout vu et tout entendu… Ils tirent la conclusion: ... « Seul le souvenir demeure. Tout le reste n’est que légende ».



Atto  I

1756… Nevica. A Bolzano è periodo di carnevale. Un Pierrot mascherato sogna di rubare un bacio ad una Colombina anche lei in maschera.  Ascoltandoli apprendiamo  - senza che il nome venga pronunciato – che Giacomo Casanova  è appena arrivato in città dopo essere scappato, in condizioni rocambolesche, dalla prigione dei Piombi a Venezia.  Balbi, il cameriere di Casanova, prenota una stanza per il suo padrone al primo piano di un albergo, per una notte, visto che riprenderanno il  viaggio all'alba del giorno successivo.  Balbi si presenta,  unitamente a Casanova con il quale ha sopportato la prigione, con un interminabile monologo.  Prega vivamente l'albergatore  di non chiedere il nome di colui che l'accompagna: è un Signore di Venezia che lo pagherà  con 10 ducati d'oro al mattino seguente.

Nel frattempo, Casanova mette già in pratica le sue doti di seduttore: Teresa, la servetta, è la sua prima conquista.  Appena la ragazza se n'è andata,  Casanova e Balbi discutono di Mensch: un usuraio che renderà loro visita la sera stessa.

Casanova  esprime uno strano sentimento: le donne non l'interessano più.  Da oggi in poi vivrà solo per il piacere di scrivere.  Esprime  propositi violenti a riguardo della sua città natale che in realtà ama profondamente: " Che la peste colpisca Venezia",  ma quando Balbi tenta di maledirla a sua volta interviene:" Appartiene solo a me di maledire!"  e lancia elogi sulla città…

Balbi porta una grande notizia: il conte di Parma è in città con sua moglie Francesca. Il cameriere incita Giacomo affinché lascino Bolzano quanto prima ma Casanova vuole incontrare il conte. La porta si apre e il conte entra.  Si instaura una fitta discussione tra i due.  Il conte vorrebbe "assoldare" l'avventuriero: 5 anni prima avevano duellato per Francesca. Casanova fu ferito, scomparve e fu gettato in prigione.  Il vecchio conte trovò il campo libero per sposare la giovane donna  malgrado sapesse che costei  non avrebbe mai smesso di amare il cavaliere.  Il conte avrebbe il potere di rimandare Casanova in galera, ma  invece di toglierlo di mezzo gli chiede un favore:  durante la notte deve fingere di far la corte alla contessa, sedurla e poi abbandonarla di nuovo.

Il conte ha intercettato una lettera che Francesca scrisse a Giacomo dopo aver scoperto che in quei giorni era a Bolzano.  Nello scritto sono citate queste parole: "Devo vederti!". Il conte mostra la lettera a Casanova e gliela consegna gridando:"Ti assoldo!" e poi ordina:  "Fa in modo che ti conosca per quello che sei e che ti dimentichi… Dalle una notte come lei sogna e all'alba mandala via". "Esorcizzala, liberala di questo incubo in modo che ti dimentichi.  Questo è il tuo ruolo".  Dopodiché gli offre mille ducati per le spese che dovrà sopportare. L'avventuriero accetta la proposta ma rifiuta il danaro: "Avrai quello che vuoi  gratuitamente", ribatte.  A questo punto il conte gli da un lascia-passare che gli aprirà tutte le strade d'Europa in modo da sfuggire ai giustizieri del Doge.  

Atto II

Un parrucchiere stà preparando Casanova per il ballo. Visto che il parrucchiere ha anche Francesca tra le sue clienti, rivela a Casanova  quale sarà il suo travestimento della serata. Mensch  l'usuraio che è appena giunto, chiede  a Casanova qualche consiglio di galanteria  per sedurre  il gentil sesso.  Altri invitati si avvicendono intorno all'avventuriero:  corre infatti voce che egli abbia grande competenza  in questa materia.  Arrivano anche il Capitano seguito dalla Dama di Toscana.  Tre donne masquerate  appaiono come tre visioni del passato,  chiedono a Casanova di tener loro compagnia  ma egli rifiuta.  Le tre donne malignano: è invecchiato poverino, ha oltrepassato i quarant'anni.

All'improvviso  arriva anche Francesca. "Perchè sei venuta?" le chiede Casanova. "Perchè devo vederti" risponde lei, riprendendo con questa frase il motivo già invocato all'inizio dell'opera. Dalla loro discussione animata si capisce che per Casanova oramai né l'oro, né  l'argento né la cupidità non hanno più  nessun valore:  "Voglio solo te" dice ammettendo però ciò che la contessa già sapeva: "Mi ha chiesto di consolarti,  poi di ferirti affinchè tu possa dimenticarmi".

A questo punto incomincia la buffonata del gioco eterno tra uomo e donna. Francesca accusa Giacomo di averla fatta aspettare per cinque lunghi anni ma l'avverte: il gioco è finito, questa volta non avrà scampo.  Le ordina di stracciare il lascia-passare procuratogli dal marito dopodichè fuggiranno insieme senza preoccuparsi di ciò che il destino tiene in serbo per  loro. Poi i ruoli cambiano: Francesca si fa agressiva:  " Non sei un uomo, reciti solo una parte".  Si ravvede e affrontando con dignità questa umiliante situazione: "Non sono solo un'artista che si è introdotta nella tua vita."  Risponde Casanova: "Perdona questo attore meschino perduto in un mondo ove tutto non è che menzogna…"  Avvedentosi che si trova al cospetto di un semplice "commediante" e guarita dalla sua infatuazione Francesca  decide di lasciarlo.  E abbandona il cavaliere in preda alle sue considerazioni: " Le parole hanno un considerevole potere."

Entra Balbi e con stupore nota il letto ancora intatto. Sotto dettatura Giacomo gli fa scrivere una lettera indirizzata al conte: "Secondo i termini del  nostro contratto lascio la città".  Poi manda questo messaggio a Francesca: "Solo tu per sempre…"   E mentre pronuncia  queste  parole, trascina Teresa, la servetta, nel letto.

Pierrot e Colombina ritornano in scena un poco brilli. Hanno visto e udito tutto… tirono dunque la conclusione: …" Solo il ricordo persiste. Tutto il resto non è che leggenda".

A munka


 Farkas Ferenc, az Egy úr Velencéből komponistája 1905. december 15-én született Nagykanizsán. A Zeneakadémián 1922-1927 között Weiner Leó és Siklós Albert, 1929-1931 között Rómában Ottorino Respighi növendéke. A pannon szülőföld és Itália derűje, világossága, harmóniája jellemzi egész életművét, amelyben középponti helyet foglal el a vox humana, az emberi hang iránti érdeklődése, szeretete. Ezért olyan fontosak dalai, kórusművei, színpadi alkotásai a hangszeres művek mellett. Janus Pannoniustól Petőfi Sándoron, Dsida Jenőn, Radnóti Miklósan át Weöres Sándorig, Füst Milánig, Kálnoky Lászlóig, Szőcs Gézáig a magyar költészet szárnos nagyságának verseit zenésítette meg; francia, spanyol, portugál, görög költőket is.
Rendkívül sokszínű, változatos, gazdag életművét címszavakban is hosszú volna felsorolnunk. Farkas Ferenc muzsikája minden porcikájában magyar, egyúttal európai. Amint a 85. születésnapjára rendezett hangverseny bevezetőjében Csoóri Sándor elmondta: ha Bartók és Kodály a magyar muzsikában az Ószövetség, Farkas Ferencre, nemzedékére és tanítványaira várt az a feladat, hogy az Újszövetség legyenek. El nem szakadva elődeiktől; de tovább is lépve. 
Az Egy úr Velencéből zeneszerzőjét természetesen megérintette a század valamennyi zenei kezdeménye, irányzata; ő tudomásul véve őket - beépítette saját összetéveszthetetlen dallam-, harmónia- és ritmusvilágáha. Egy Farkas Ferenc-kompozíciót azonnal föl lehet ismerni, mert olyan "farkasferences". A művész személyiségének nehezen elemezhető, mégis mindig jelenlévő és nyomban felfogható stílusjegyeivel állunk szemközt. Amelyek csak az övéi. 
Ezzel is magyarázható, hogy Farkas Ferenc, aki csaknem három évtizeden át tanította az utána következő zeneszerzőnemzedékeket a Zenemúvészeti Főiskolán - sosem kívánt "kis" és "fióka" Farkas Ferenceket képezni. Nem. Tisztelte és ápolta mindenkiben az egyéniséget. Azt, ami csak az övé. Erre csak igazán nagy tanítók képesek és alkalmasak. Farkas Ferenc pedig az. Nemcsak muzsikusként, hanem igen művelt emberként is, aki sokszor szürke hétköznapjainkban az ezerféléhez értő, a reneszánsz típusú alkotóművészt testesíti meg. 
Korán közel került a színházhoz: huszonkét éves fejjel már az akkori Városi Színház korrepetitora, résztvesz a szÍnház operai produkcióiban, közöttük A katona története című Stravinsky-mű bemutatásában. A filmhez is hamar eljut: Fejős Pálnak, a világhírű rendezőnek filmjeihez szerez zenét, itthon, Bécsben, Koppenhágában. A hazaérkezőkomponista a Nemzeti Színház rendszeresen foglalkoztatott múvésze. Nyilván olasz előzményei okán kapja meg az első felkérést: az És Pippa táncol című Hauptmann-dráma színpadi kísérőzenéjét komponálja meg. 
A színházi muzsikus izmosodik benne a következő években, amikor Az ember tragédiája Németh Antal-féle új rendezéséhez, az Árpád ébredéséhez, A nagy világszínház című Calderón-misztériumjátékhoz szerez kísérő muzsikát. Az Ahogy tetszik című  Shakespeare-vígjáték máig is annyira népszerű betétszámait is ő komponálja, majd a Rómeó és Júlia kísérőzenéjét, A fulemile dalait, a Csongor és Tünde új rendezésének kísérő muzsikáját. 
Már készül első operája, A bűvös szekrény, amelynek játékos humorú verses szövegkönyvét Kunszery Gyula írta. Ezt az ezeregyéjszakai környezetben játszódó kétfelvonásos vígoperát 1942-ben mutatta be Operaházunk; a mú később külföldi színpadokra is eljutott. 
Ekkor már ismét közvetlen színházi ember: a kolozsvári operaegyüttes karigazgatója. Bánffy Miklós Nagyúr című   drámájához komponál zenét, operát is tervez a darabból. Jékely Zoltán Angalit és a remeték című verses játékának is ő a színpadi komponistája. Közben a filmzenék szerzője sem tétlen: az Emberek a havason című Szőts István film muzsikáját is ő írta. (Utána, mindmáig, még néhány tucat filmzenét alkotott; Várkonyi Zoltánnak nemcsak történelmi filmjeihez, de emlékezetes Dandin György-adaptációjához is. Drámai anyag ez mind a javából.) 
Egy következő színpadi pillanat: a Furfangos diákok című egyfelvonásos táncjáték az Operaházban (1949), majd a Csinom Palkó, Dékány András szövegkönyvére, előbb a rádióban (1950), utána a mai Erkel Színház színpadán (1951). A nagysikerű daljátékot a Szegedi Szabadtéri Játékokon 1960-ban és 1971-ben is előadták. A szegedi Dóm téren került közönség elé a Vidróczki című ballada-operája, 1964-ben. 
Találkozása a bábszínházzal: Tamási Áron Bubos vitézének zenéje. (Ez később "nagy" színpadra is eljutott.) Újabb színházi kísérőmuzsikák: II. Rákóczi Ferenc fogsága, Cyrano de Bergerac, Tisztújítás. 
Könnyebb hangvételű színpadi alkotásai közé tartozik a Zeng az erdő és a Vők iskolája című zenés játék, valamint A Noszty fiú esete Tóth Marival című Mikszáth-regény operettszínházi változata. És ezzel még nem is soroltunk fel mindent. 
A drámai megszólalás iránti érzékéről vallanak a Tinódi históriája Eger vár viadaláról, a Szigetvár dícsérete, az Aspirationes principis vagy a Köröshegyi betlehemes, amely átvezet a szakrális muzsika iránti érdeklődéséhez. (Két mise, két zsoltárkantáta, számos latin nyelvű a capella egyházi mű.) 
Sokszínű és szépen nyomon követhető tehát az a zeneszerző út, amely a színházi, a drámai zenét szerző Farkas Ferencet új operájához, az Egy úr Velencéból cìmű Márai Sándor-versesjáték megkomponálásához vezette. 
- Ez az opera - mondja a zeneszerző - méreteinél fogva sem tartozik a reprezentatív nagy művekhez. De, gondolom, hogy ilyenekre is szükség van. Nem hal meg benne senki, de drámai, emberi indulatok forrósodnak föl benne. Eszembe jut Walt Disney, aki sem részeg embert, sem halottat nem tűrt a műveiben. Én sem szeretem őket...
Márai Sándor, az Egy úr Velencéból című verses színjáték írója 1900. április 11-én, Kassán született. Ősei bevándorolt szász polgárok, a család eredeti neve Grosschmid. Ő maga, a magyar polgári irodalom egyik legkiemelkedőbb alakja, mindvégig büszkén és tudatosan viselte a polgár rangját. A fiatal Márai 1919-től 1923 -ig német egyetemekre járt, s küldte tudósításait kassai és prágai lapokba. Írói alakulása szempontjából nagyhatásúak a Párizsban töltött esztendők, 1923 és 1928 között.
Külföldről való visszatérése után a budapesti Újságmunkatársa. Egymás után jelennek meg regényei: Bébi vagy az első szerelem, Zendülők, Idegen emberek, Csutora. Egyre népszerűbb író, mind nagyobb olvasótábort mondhat magáénak. Két nagy mestere és példaképe, Krúdy Gyula és Kosztolányi Dezső. (Az előbbi ihletésére írja Szindbád hazamegy című regényét.) A harmincas évek közepén már összetéveszthetetlen hangú mestere a kor prózájának; sűrűn napvilágot látó kötetei a korszakos jelentőségű Egy polgár vallomásaival az élen a legnagyobb könyvsikerek. Az a Vendégjáték Bolzanóban is. Útirajzai - Istenek nyomában, Napnyugati őrjárat, Kassai őrjárat - ugyanúgy a modem magyar próza mesterét reprezentálják, mint kisprózái, közöttük a Füveskönyv, az Ég és föld, A négy évszak. Féltékenyek című önéletrajzi ihletettségű regénye Garren-családjának történetét 1945 után a Sértődöttek köteteiben folytatja.
A regényeit, elbeszéléseit író Márai Sándor mindvégig megmarad hírlapírónak is; Kosztolányi halála után a Pesti Hírlapban jelennek meg publicisztikai cikkei, vasárnapi krónikái. Kaland című szÍnművét a Nemzeti Színház Kamaraszínháza 1940-ben, történelmi drámáját, A kassai polgárokat a Nemzeti Színház 1942-ben, Varázs címűköltői színjátékát a Pesti Színház 1945-ben mutatta be. 
A fasizmussal élesen szembenálló, humanista író Budapest bombázásának és ostromát Leányfalu egy kis parasztházában vészeli át, ekkor készül Naplója. (1943-44) Ez az 1945-ben kiadott mú nyitja meg naplói későbbi köteteinek sorát, amelyek már az emigrációban jelentek meg. 
Márai Sándor budai lakása az ostrom alatt teljesen elpusztult. Ekkor szólalt meg az író ismét költőként, akinek korábban írott versei Mint a hal vagy a néger címmel 1930-ban jelentek meg. Az új verseskötet címe: Verseskönyv. Egy élet-formát, egy várost, egy otthont gyászol benne Márai. "Vigyázz, itt vérbe lépsz, ez itt a sáros Bástya, a hullák még az égre néznek, A mélyből füstjel üzen fel az égnek, Lenn ég valahol a Krisztinaváros ... " És legvégül: "Sirasson jól, aki mindent sirat, Amit ma toll ír, mind sírfelirat." 
Az igazi, A gyertyák csonkig égnek írója körül a gyorsan újjáépülő városban és országban mind hidegebb lett a légkör. Márai Sándor nem akarta és nem tudta vállalni azt, ami felé taszították hazáját és nemzetét: 1948-ban az emigrációt választotta. Svájc, Olaszország, Amerika, ismét Olaszország, végül az Egyesült Államok-beli San Diego-i, íme, több, mint négy évtizedes számkivetettségének színhelyei. Életművénekjelentős hányadát távol a szülőhazától és az anyanyelvtől alkotta meg. Az önként vállalt számúzöttségben születtek új naplókötetei, született a San Gennaro vére, a Béke Ithakában, az ìtélet Canidosban, a Judit ... és az utóhang, a Föld, Föld, a Harminc ezüstpénz. És odakint írta az Egy úr Velencéből című verses játékot, a drámaköltó sem hallgatott hát el benne; ugyanerről ad tanúbizonyságot a Jób és a könyve című kötet, amely az 1960-ban és 61-ben írt hangjátékait és televíziós színjátékait gyűjti egybe. 
Furkó Zoltán, a magyar rádió munkatársa, 1988-ban többször is beszélgethetett San Diegó-i lakásán az agg íróval, akipevelt fiának, Jánosnak, és Lolának, feleségének halála után teljesen egyedül maradt. A beszélgetések magnetofonszalagjai őrzik az író hangját. Megvannak a fényképfelvételek is, amelyeket a riporter a San Diegó-i magányosról készített. A találkozások összegzése a Márai Sándor üzenete című könyv. 
Azt, hogy anagy író és új utakra lépett hazája között, enyhülés következett be, az is jelezte, hogy magyar antikváriumokban meg lehetett vásárolni néhány kötetét, amelyek a müncheni Griff-kiadónál jelentek meg, s a tulajdonos halála után a cég készletéből jutottak hozzánk. Ennek a híre kései örömmel töltötte el Márait. Hiszen könyvei 1948 után részint zúzdába kerültek; új művei megjelentetéséhez pedig őmaga nem járult hozzá. A feketepiacon nagy összegeket fizettek egy-egy Révai-kiadású, régi kötetéért.
Márai Sándor 1989. február 21-én, kora délután, San Diegó-i lakásában öngyilkos lett és meghalt. Hamvait, végrendelete értelmében, a tengerbe szòrták.
Itthon a Magyar Tudomànyos Akadémia 1989. szeptemberében helyreállította Márai Sándor tagságát, amelytől 1948 után megfosztották. A Magyar Köztársaság 1990. március 15-én posztumusz Kossuth-díjjal ismerte el életművét. 
Az Akadémiai és a Helikon Kiadó megkezdte az író regényeinek, naplóinak, színműveinek és más írásainak gyűjteményes kiadását. Ezek sorában már olvasható az alapmű, az Egy polgár vallomásai is. 
Rónay László irodalomtörténész tekintélyes Márai Sándor-monográfiája 1990-ben a Magvető Kiadónál jelent meg. 
Az író, szellemével, alkotásaival - az Egy úr Velencéből operaváltozatával is - végleg hazaérkezett.
 A MŰ 
"Ez is a titkos törvények egyike: az írók, mint a gyilkosok, időnként visszatérnek a « tett színhelyére » ... " Márai Sándor egyik naplójegyzetében olvasható ez a mondat; 1950 végén, Bolzanóban keletkezett. Aki tud "máraiul", azonnal megfejtheti a célzás értelmét: az író a Vendégjáték Bolzanóban címú regényére gondol. 
Márai Sándor egyik legsikeresebb, legnépszerűbb regénye 1940-ben jelent meg. "Hősöm arc és jellemvonásaiban az olvasó bizonyára felismerni véli Giacomo Casanova, a 18.-ik század e hírhedt kalandorának jellegzetes arcélét" - közli a könyv bevezetőjében az író. Casanova 1756. október 31-én szökött meg a velencei ólomkamrákból, börtönéből, és - a regény szerint - néhány nap múlva már Bolzanóban van. Találkozik az álarcosbáli forgatagban Franciskával, akinek szeme láttára öt éve párbajozott Párma öreg grófjával; Párma grófja azóta Franciska férje. A kalandor őt is viszontlátja. Természetesen örökre elválik tőlük, folytatja menekülését észak felé, Münchennek. "Más egyebet, mint szökésének időpontját és körülményeit nem is kértem kölcsön a hírhedt Emlékezésekból - írja Márai -. Minden más, amit az olvasó e regényben talál, mese és kitalálás." 
Az író, nyomban a Vendégjáték Bolzanóban megjelenését követve, levelet kapott Szűcs Lászlótól, a Nemzeti Színház kiváló dramaturgjától; kérés volt a levélben: írná meg a regény színpadi változatát, mert az eredetiben benne rejlik egy nagyszerű kamarajáték lehetősége. 
Márai Sándor - aki korábban tiltakozott az ellen, hogya színház világával találkozzék - a baráti levélre baráti módon megjelent a Nemzeti Színházban, s a kérésre úgy válaszolt: inkább valami eredetit fog írni. Így született meg néhány hét alatt a Kaland, s a Nemzeti Színház Kamaraszínháza még abban az évben, 1940. október 16-án be is mutatta. 
Az író, amint később kiderült, Szűcs László javaslata elől sem zárkózott el végleg. Nem sokkal a háború után megjelent Naplója 70. oldalán színdarabterveit sorolja fel. Rögtön a Varázs említése mellett az olvasható, hogy - versekben! - meg kívánja írni a Vendégjáték színpadi változatát. A Varázs elkészült, 1945. decemberében be is mutatták. A Vendégjátékról sokáig nem esik szó, csak az az utalás 1950 végén, amikor az író már harmadik éve emigrációban élt. 
Az Egy úr Velencéból, műfaja szerint: "Verses játék két felvonásban", 1960-at tünteti föl első lapján keletkezése esz- tendejéül; először a washingtoni Occidental Pressnél jelent meg, majd 1978-ban a müncheni Griffnél, A delfin visszanézett című kötetben, amely Márai Sándor válogatott verseit öleli egybe. 
A verses játék műfajának egyik nagysikeru magyar előzménye A néma levente, Heltai Jenő vígjátéka, amelyet 1936-ban mutatott be a budapesti Magyar Színház. A bölcs mosolyú pesti poéta páros- és keresztrímúhatodfeles és ötös jambusaira is gondolhatott Márai Sándor, miközben az Egy úr Velencéból tizenegy és tíz szótagos, páros rímű verssorait ìrta.
Farkas Ferenc a húszas években nyarait nagybátyja virtpusztai birtokán töltötte, a Felvidéken. Járt oda a Prágai Magyar Hírlap. A fiatal zeneszerző mindig türelmetlenül várta az újságot s benne az Istenek nyomában címú Márai-útirajz folytatásait. Ezek az író lelkes hívévé tették. Később, római ösztöndíjas korában, szerzői estet rendezett a Zeneakadémián, szándéka volt a koncertre Márai Sándort is meghívni. Ám a kezdő komponista nem akarta zaklatni a beérkezett írót, így a meghívás és a találkozás elmaradt. Később sem találkoztak. 
Farkas Ferenc természetesen minden új Márai-regénnyel megismerkedett, a Vendégjátékkal is. Érdeklődését felkeltette a verses játékra utaló 1943-as naplójegyzet, majd 1960-ban az a hír, hogy az Egy úr Velencéből meg is született és megjelent... Farkas Ferenc akkor nem tudta megszerezni az amerikai kiadást, csak az 1978-as müncheni verseskönyvet. Örömmel fedezte föl benne a régóta keresett darabot. Eszményi operaszövegnek érezte, az ő "hullámhosszán". Elhatározta, operát komponál a színjátékból. Nem írt s nem íratott librettót: az eredeti művet - természetesen a szükséges rövidítések után - kezdte el megzenésíteni, 1979. december 1-jén fogott munkához és 1980. június 22-én fejezte be a zongorakivonatot.
Farkas Ferenc eleinte azt hihette, idehaza akadályokat támasztanak. Ellenkezőleg. Mihály András, az Operaház akkori igazgatója - minthogy a dalszínházi épület rekonstrukció előtt állt, ő pedig kamaraoperák előadására játszóhelyeket és műveket keresett - örült a tervnek. A zeneszerző már jócskán benn járt a munkában, amikor észbekapott: engedélyt kell szereznie Márai Sándortól! S az nem lesz könnyű. Papp Géza nevű egykori gimnáziumi osztálytársát, az író Rómában élő fogorvosát kérte levélben, járjon közbe az engedély megszerzéséért. Az író válasza elutasító volt. A komponista a bemutathatóság közeli reménye nélkül is folytatta és befejezte a 240 oldalas zongorakivonatot és a 600 oldalas partitúrát. 
"Nonum prematur in annum". Kilenc évig "pihent" az új magyar opera. Megért arra, hogy bemutassák. Farkas Ferenc1988. december 20-án, levél kíséretében, elküldött egy zongorakivonatot San Diegóba. Márai Sándor 1989. január 27-én válaszolt. Levelében közli: egy ott élő magyar karmester, Erdős Péter lezongorázta neki az operát. Köszöni "ezt a nemes, érdemes munkát". Természetesen szeretné, ha a darab előbb eredeti változatban hangoznék föl magyar színpadon. Ekkorra, a hazai politikai és társadalmi változások már enyhítették az íròban korábbi elutasító magatartását. 
A zeneszerző, a válasz érkezte után elhatározta: Bende Zsolt zeneakadémiai operista növendékeivel, zongorakísérettel hangszalagra rögzítik az opera néhány részletét, s elküldi az írónak. Még ezek elkészülte előtt, 1989. február 15-én újabb levelet írt Márainak, megköszönte az író sorah, amelyek "reménysugárt villantanak fel." Azt is megírta benne: az ő példái azok a zeneszerzők, akik írók eredeti szövegét komponálták meg. ìgy tett Debussy a Pelléas és Mélisande-dal, Maeterlinck drámájával; így Richard Strauss a Saloméval, Oscar Wilde tragédiájával; Bartók Béla A kékszakállú herceg várával, Balázs Béla ősi magyar nyolcasokban megírt misztériumjátékával... 
A levél postára adása után nem sokkal érkezett meg Márai Sándor halálhíre; a magnószalagra rögzített áriákat többé nem volt hova és kinek küldeni.
Azóta létrejöttek azok a feltételek, amelyekhez az író korábban művei magyarországi kiadását és előadását kötötte. Egymás után kerülnek az olvasók kezébe Márai Sándor könyvei. Kaland című drámáját a budapesti Radnóti Színház és a Pécsi Nemzeti Színház, a Varázst a rádió mutatta be. Az Egy úr Velencéből című Farkas Ferenc-Márai Sándor-opera bemutatása elől is elhárultak az akadályok. 
Minthogy Farkas Ferenc kamaratermi előadásra gondolt, ehhez szabta a zenekart is: eredetileg tizenhat tagú együttesre írta az opera muzsikáját, néggyel többre, mint ahogyan Benjamin Britten az English Opera Company részére írta műveit. Az eredeti zenekar most - mivel a darab az Operaház színpadán hangzik föl - jelentősen kibővül. 
Ahogyan a komponista A bűvös szekrényben sem írt "keleti" zenét, az Egy úr Velencéb61 muzsikája sem "olasz". A zeneszerzőnek az volt a szándéka, hogy híven és alázatosan kövesse a verssorokat. Márai szövege, a szavak zenéje: természetes, hogy magyar intonációt követel. A magyar beszéd zenéjét igyekszik Farkas Ferenc közvetíteni. Véleménye és meggyőződése - ezt már a Szent János kútja című kantátájában is bizonyította -, hogy a magyar jambust éppen úgy meg lehet magyarul komponálni, mint az időmértékes verseket.
Ez a környezet - mondja a zeneszerző - hátterében egy álarcosbállal, bizonyos fokig rányomja bélyegét a zenére. Hallhatunkgigue-et, polonézt, sicilianát. Mégis, bízom benne, ez nem "olasz" zene, hanem az én saját nyelvem, amely magába olvasztotta mind a magyar népdalt, mind az olasz neoklasszicizmust, mind a dodekafóniát. Weöres Sándort kell idéznem, ő azt mondja: más a stílus és más az egyéniség. A stílus független az egyéniségtől, tehát egy egyéniség különböző stílusokban is kifejezheti magát... Úgy írtam, ahogy nekem "jólesett," mindenféle előzetes stíluskényszer vagy stíluskorlát nélkül. Dialógus-opera, nincsenek benne kifejezetten zárt számok. Azt az alcímet szerettem volna adni: "Márai Sándor verses drámájára. Megzenésítette Farkas Ferenc." Lullynek, a francia zeneszerzőnek az az eljárása jutott eszembe, hogy mindig így írta: "Mise en musique par Monsieur Lully", tehát: -"Zenébe áttette LulIy úr." Én is így tettem át az Egy úr Velencéból című verses játékot muzsikába. A darabban adódnak úgynevezett "áriák", inkább "ariosók, " nem tapsos befejezésűek persze, a cselekmény mindig továbbhalad ... Ami külön megfogott: Pierrot és Pierrette elő- és utójátéka. A játék hangsúlyozása: játékot látunk, amelyet komolyan is lehet venni. .. 
"Semmiféle példát nem követtem, semmihez nem kötöttem magam" - summázza a zeneszerző. Manapság sokszor használják azt a jelzőt, hogy európai. Farkas Ferenc is, miközben az író magyar verseit magyar zenével szólaltatja meg, egyúttal európai módon szólal meg, európai muzsikát ír.
Dalos Làszlò

A történet


Casanova and Franciska

1. felvonás
1765 ... Hull a hó. Bolzanóban farsangolnak. Egy álarcos Pierrot csókot remél egy álarcos Pierrettetől. Tőlük tudjuk meg - bár a nevét ki sem ejtik -, hogy a városba érkezett Giacomo Casanova, aki nemrég szökött meg, fantasztikus körülmények között, a velencei ólomkamrákból. Casanovának fullajtárja, Balbi bérli ki a Fehér Szarvas fogadó emeleti vendégszobáját egyetlen éjszakára, mert hajnalban mennek tovább. Balbi nagy monológban mutatja be magát és gazdáját, akivel együtt raboskodott. Az aggályoskodó fogadósnak azt is lelkére köti, hogy gazdájának nincs neve: ő egy úr Velencéből, aki majd reggel tíz arany dukáttal fizet.
Casanova eközben máris megkezdi a széptevést: Teréz, a kis cselédlány az első kiszemeltje. Miután a lány kimenekül a szobából, Casanova és Balbi arról beszélget, hogy Mensch, az uzsorás megy hozzájuk este. Casanova ezután furcsa vallomást tesz: elege van a nőkből! Ezután csak az írásnak akar élni. Majd kifakad szerelmetes szülővárosa ellen: "Dögvész Velencére! ...” Ám azt már nem tűri el, hogy Balbi is rosszat mondjon a városra: "Majd és bántom!" - és dicsőíti. 
Balbi nagy hírt közöl: Párma gróf és felesége itt van Bolzanóban! A szolga unszolja Giacomót, utazzanak el mielőbb. Casanova azonban találkozni akar a gróffal. Nyílik az ajtó, belép a hetvenéves gróf. "Te vagy?" - kérdi. "Csak én, ha beéred velem. Nem ettek meg a férgek" - hangzik Casanova válasza. Kettesben maradva megkezdődik a nagyúr és a lovag szópárbaja. Párma grófja "meg akarja venni" Casanovát. Öt éve Franciskáért párbajoztak. Casanova megsebesült, eltűnt, majd börtönbe került. 
Ám a lány hiába ment feleségül az öreg grófhoz, a nagyúr jól tudja: a lány azóta is a lovagot szereti. A gróf, aki hatalmánál fogva ismét börtönbe juttathatja Casanovát, kéréssel jött: tegyen úgy e farsangi éjen a lovag, mintha el akarná csábítani a grófnőt, majd ábránditsa ki magából, és mutasson neki ajtót. 
A gróf elfogta Franciska levelét, amelyet az asszony - megtudva, hogy a Giacomo Bolzanóban van - a lovagnak írt, s amelyben ott a nevezetes mondat: "Látnom kell téged!" A grófmegmutatja s átadja a levelet Casanovának. "Megvásárollak!" - mondja. Válaszra vár. "Tedd, hogy megismerjen és elfeledjen ... Élje meg egy éjjel, amire vágyott, s hajnalban küldjed haza ...” - parancsolja a gróf. Mert hatalma van parancsolni. "Varázsolj, hogy feledjen. Ez a szerep." Ez lesz a vendégjáték Bolzanóban. A gróf ezer dukátot kínál Casanovának a nagy játékért, a kiábrándításért. 
A kalandor rááll az alkura, ám visszavág; "Ingyen kapod, amit kérsz." A gróf erre menlevéllel fizet, amely megnyit majd minden ajtót Giacomo előtt, megmentve a dózse pribékjeitól. 
2. felvonás
Egy borbély készíti Casanovát a bálra. Ő egyben Franciska fodrásza is. Pénzért elárulja, milyen ruhát visel majd a grófnő a bálon. Mensch, az uzsorás, szerelmi ügyben kér és kap tanácsot. Mások is a kalandor elé járulnak, hiszen elterjedt a hire, hogy jó tanácsokkal tud szolgálni. Jön a Kapitány, a Toscanai Nő. Megjelenik a Három Álarcos Nő: három látomás a múltbòl. Hívják magukkal a férfit. A kalandor nem megy. "Szegény! Megöregedett" - nevetnek a nők. Casanova már csakugyan "öreg": elmúlt negyvenéves.
Egyszerre Franciska jelenik meg. "Miért jöttél?" - kérdi a férfi. "Mert látnom kell téged" - hangzik a válasz, s vele együtt az opera kezdetén felhangzó motívum ... Izgatott párbeszédükből kiviláglik: 
Casanovának nem kell pénz, mámor, kaland, arany. "Csak te!" EIkezdődik hát a kettős játék. Ám a kalandor bevallja, amit a grófnő úgyis tud: "Megkért, hogy vígasztaljalak meg, mert szenvedsz. Aztán bántsalak meg. Így elfeledhetsz. " 
Folyik a nagy álarcos játék, férfi és nő örök küzdelme. Franciska az öt év várakozását vágja Giacomo szemébe, s kijelenti: ne higgye, hogy odébbállhat. A nő azt akarja: tépje el a kalandor a menlevelet, szökjenek együtt, bármi lesz sorsuk a világban ... Aztán fordul a kocka, az asszony a zavartan visszakozó Casanova szemébe mondja: "Nem vagy ember!" Csak: szerep. A nő, méltósággal felülkerekedve a szélsőséges helyzeten, így szól: "Nem vagyok vendégjáték az életedben!" A válasz: 
"Egy világban, hol minden csalás csak: bocsáss meg szegény komédiásnak ... " Franciska, elismerve, hogy mégiscsak "művésszel" áll szemközt, aki meggyógyította, végül maga hagyja ott Casanovát. A lovag ezután már csupán írni akar, hiszen "a szó hatalmas". 
A visszatérő Balbi csodálkozva néz az érintetlen ágyra. Giacomo levelet diktál neki, melynek címzettje a gróf. "Amint szerződtünk, elhagyom a várost." Franciskának pedig ezt üzeni: "Csak téged és örökké". Közben Terézt, a cselédlányt viszi az alvófülkébe ... Balbi, a lovag utolsó szavait ismételve kacagni kezd. 
Pierrot és Pierrette tűnik föl ismét. Kapatosak; Mindent láttak és hallottak. Levonják a tanulságot: 
"Marad egy emlék. Minden más mese lett ... "
This article was last updated on Mon, Jan. 16 2017

all content © 2005-2018 ferencfarkas.org / AFPublishing

contact: info[at]ferencfarkas.org

content managed with phpwcms
webdesign by ifdesign